Ugrás a fő tartalomhoz

A 8 Boldogság Közösség által működtetett női otthon és leánykollégium fejlesztése

Együttműködésünk a Nyolc Boldogság Közösségével 2020-ban kezdődött, amikor a Kongói Demokratikus Köztársaságban élelmiszersegélyt juttattunk el a Lubumbashi városi és elővárosi területein élő legszegényebb családok számára. A gyorssegély hatalmas segítséget jelentett a gazdasági és élelmezési válságban súlyosan érintett közösségnek – különösen a koronavírus-járvány által is nehezített időszakban. Márta nővér, aki mély empátiával és elkötelezettséggel szolgálja a legelesettebbeket, személyesen is részt vett a misszióban. Ezt követően közös munkánk Maliban folytatódott, ahol a Nyolc Boldogság Közösség missziója fiatal, várandós lányok és lányanyák megsegítésére irányult. Ezek a fiatalok gyakran váltak erőszak áldozatává, vagy kényszerházasság elől menekültek, és különösen sérülékenyek voltak az írástudatlanság és szakmai képzettség hiánya miatt. Magyarország, a Hungary Helps program révén, évek óta támogatja a számukra létrehozott, és a Nyolc Boldogság Közösség által fenntartott nőotthon és leánykollégium fejlesztését. Ennek során kényelmes szobákat, barátságos nappalit és jól felszerelt konyhát alakítunk ki, miközben egy víztározó megépítésére, a vízvezetékek felújítására és cseréjére, valamint a szennyvízelvezetés megoldására is sor kerül. Emellett egy új, 7 személyes gépjárművet is be tudott szerezni a közösség, amely lehetővé teszi a várandós anyák biztonságos szállítását a kórházba, így életeket mentve a legkritikusabb pillanatokban.

globe
OrszágMali
location_on
HelyszínBamako
calendar_month
Megvalósítás éve2021
pie_chart
SzektorFókuszban a nők szerepvállalása
volunteer_activism
SDGSDG5