Magyarország az alapvető szolgáltatások kiépítésével és a helyi infrastruktúra fejlesztésével 4 nyugat-afrikai országban közel egy tucat projekttel támogatja a helyi közösségek szülőföldön való megmaradását és megerősödését.
A támogatott Nyolc Boldogság Közösség Maliban nehéz helyzetben lévő fiatal lányokat, lányanyákat fogad be
A hosszú távú megmaradáshoz rendkívül szükséges az adott közösség szellemi, erkölcsi vezetőinek a bevonása, hiszen ők azok, akik a leginkábbi ismerik a helyi lakosság komplex működését, igényeit, szükségeit, esetenként konfliktusait, valamint megfelelő közös célok és feladatok kitűzésével társadalomszervezési, életmódbeli változtatásokra képesek az adott közösségben. Mindezek figyelembevételével, helyi szereplők bevonásával a Hungary Helps Program olyan rászorulók számára nyújt segítséget, akik nyomorban és társadalmi kirekesztettségben élnek, illetve akik esetében a szegénység és kirekesztődés, valamit az üldöztetés reális, mindennapi veszélyt jelent.
Hazánk támogatásával Beninben multifunkciós fenntarthatósági központ létrehozásával egy olyan központot alakítanak ki, amely fejlesztés három funkciót tesz elérhetővé a helyi lakosság számára: környezeti nevelési központ, műanyag hulladék újrahasznosítási pont, illetve ivóvíz vételezési helyszín. A projekt célja, hogy benini közösségeket olyan mintafejlesztésekhez segítsék hozzá, melyek hosszú távon lehetőségeket teremthetnek számukra a természeti környezetük megóvásához, valamint a környezetileg fenntarthatatlan társadalmi és gazdasági folyamatok megreformálásához.
Nigériában több keresztény egyházi közösségen keresztül támogatjuk a helyi lakosság megmaradását és boldogulását. Az alapvető oktatási és egészségügyi fejlesztésekkel, a családi értékek erősítésén és biztonságos iskolák kialakításán keresztül csökkenthető a közösség kiszolgáltatottsága. A létrejövő egyházi fenntartású intézmények jelentős mértékben hozzájárulnak a helyi humanitárius szükség enyhítéséhez, illetve a keresztény és muszlim lakosság közötti párbeszéd és békés együttélés erősítéséhez.
A nyomortelepeken élők még kiszolgáltatottabbak a bántalmazásokkal, különböző katasztrófákkal szemben. Ghánában a Szalézi Rend Ashaimanban tart fenn iskolát és biztosít szakképzést, volt utcagyerekek integrációját végzi és gyermekvédelmi központot tart fenn. A magyar támogatás hozzájárul az intézetben nevelkedő mintegy száz nehézsorsú fiatal képzéséhez és szociális reintegrálásához.
Maliban a Nyolc Boldogság Közösség missziója azzal a céllal van jelen, hogy terhes vagy nehéz helyzetben levő fiatal lányoknak, lányanyáknak nyújtson segítséget, akik sok esetben válnak erőszak áldozatává vagy kénytelenek a kényszerházasság elől menekülni, emellett az írástudatlanság és a tanult szakma hiánya miatt még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Magyarország támogatja a számukra létrehozott nőotthon és leánykollégium fejlesztését, és a befogadóközpont vízellátásának kiépítését.
Magyarország támogatja a nőotthon és leánykollégium fejlesztését, valamint a befogadóközpont vízellátásának kiépítését