Hazai összefogásnak – többek között a Hungary Helps Program támogatásának – köszönhetően az elmúlt években számos kút épült Nigéria Obodoukwu nevű járásában. Ennek eredményeként a helyiek ma már nap mint nap tiszta ivóvízhez jutnak. Kollégánk a közelmúltban a helyszínen is járt, hogy személyesen győződjön meg a projekt eredményességéről.
A tiszta víz alapvető életfeltétel. Azokon a területeken, ahol ez nem elérhető vagy csak nehezen hozzáférhető, a lakosság gyakran kényszerül elvándorlásra. Nigériában – Afrika legnépesebb országában – sok településen egyáltalán nincs vezetékes ivóvíz, és a palackozott víz ára miatt sokak számára megfizethetetlen. Ezért a kutak fúrása nemcsak hasznos, hanem elengedhetetlen fejlesztés: javítja az életminőséget, és csökkenti a migrációs kényszert.
Esiobu Anayo Augustus (Ágoston atya, a Békés megyében szolgáló plébános), 2000 óta él Magyarországon. Ő volt az, aki 2022-ben azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy segítsünk kutakat létesíteni szülőhazájában, Nigériában. Mint elmondta: még a nagyobb városokban sincs vezetékes ivóvíz, a módosabbak saját kutakat fúratnak, majd a vizet palackozva vagy zacskózva értékesítik – miközben a sűrűn lakott területeken a természetes vízforrások minősége gyakran kifogásolható. A szegényebbek számára a zacskós víz az egyetlen elérhető megoldás, de még ez is pénzbe kerül – vagyis maga az ár már akadálya lehet az alapvető vízhez jutásnak. Ingyenes vízforrásként maradnak a patakok – ha egyáltalán vannak. Több településen naponta 10–12 kilométert kell gyalogolni a vízért.
Az elmúlt éveben többek közt a Hungary Helps Program, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, valamint magyar magánszemélyek támogatásának köszönhetően mára az Obodoukwu járás 10 települése közül 5-ben – Umunwarahu, Umune, Umuoka, Umunkwukwa falvakban, valamint a járás központi középiskolájában – sikerült működő kutakat létesíteni. Ennek köszönhetően naponta mintegy 14–15 ezer ember juthat elérhető közelségből tiszta vízhez, teljesen ingyenesen, hiszen a kutak vizének árusítása szigorúan tilos.
A települések vezetői és vallási közösségei örömmel és hálával fogadták a kutakat, amelyeket életmentő ajándéknak tekintenek. Köszönetük jeléül mind az öt kutat egy magyar szentről, Szent Erzsébetről nevezték el.
„A kutak, mint a víz forrásai, Szent Erzsébet szeretetszolgálatát és a szegények iránti elkötelezettségét jelképezik” – fogalmazott korábban Ágoston atya.
A közelmúltban kollégánk egy nigériai kiküldetés során felkereste a helyszíneket, hogy ellenőrizze a kutak működését, és egyeztessen a folytatás lehetőségeiről. Természetesen a kút vizét is megkóstolta – a látogatásról készült képek a galériában megtekinthetők.