Oktatással és technológiával az ellátásért - a magyar orvosok sikeres missziója Csádban

Sikeresen lezárult Csád fővárosában a Hungary Helps támogatásával és a Budapesti Szent Ferenc Kórház csapatának részvételével megvalósított tíznapos magyar orvosmisszió, amely a 2024 őszén megkezdett program folytatása volt. A misszió keretében a csádi Centre Hospitalier Universitaire la Référence Nationale (CHU-RN) munkatársai számára komplex elméleti és gyakorlati továbbképzés valósult meg, amely a kritikus állapotú betegek ellátására, a sürgősségi betegellátás korszerű elveire és a triázs gyakorlatára fókuszált. Emellett pacemaker-beültetésre és kardiológiai betegek ellátására is sor került. Az elmúlt 10 napban 7 magyar orvos, egészségügyi szakember dolgozott együtt a helyi kollégákkal, támogatva a lakosság ellátását, a kórházi feladatok koordinálását és az oktatást.

Újdonságok a programban - kardiológiai betegek ellátása és pacemaker-beültetés

A mostani misszió egyik kiemelt fókusza a kardiológiai betegek ellátása és a pacemaker-beültetések folytatása volt. A magyar orvosok ismét sikeresen elvégezték a tervezett beavatkozásokat, melyek során beültetésre kerültek az első kétüregű pacemakerek. A műtétekben közreműködött Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Szívsebészeti Klinikájának vezető professzora, Dr. Toldy-Schedel Emil, az Irgalmasrendi Kórház kardiológusa és elektrofiziológusa, aBudapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, valamint Dr. Medgyesi Anna, a Honvédkórház Kardiológiai Osztályán képzett munkatárs. A beavatkozások a helyi szakemberek aktív közreműködésével és képzésével zajlottak, elősegítve a helyi ellátás fejlesztését. A 2024-ben megkezdett pacemaker program folytatásával, a csádi kollégák magyarországi képzésének elindításával 2025 végére elérhetővé válhat, hogy csádi szakemberek magyarországi orvosok felügyelete mellett önállóan végezzenek pacemaker-beültetést. A misszió során több mint 20 fő kardiológiai továbbképzése valósult meg, és 3 pacemakert ültettek be az előzetesen kiválasztott betegekbe. A program célja a gyógyító tevékenység mellett a helyi szakértelem és önellátó egészségügyi kapacitás fejlesztése, annak érdekében, hogy 2026 nyarára Csádban a sürgős pacemakert igénylő betegek már ne veszítsék életüket, ahogyan a korábbi évtizedekben történt, és a beavatkozáshoz ne kelljen őket többet más országokba szállítani.
A magyar kardiológus kollégák részvételét Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, valamint Prof. Dr. Duray Gábor, a Honvédkórház Kardiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa támogatása tette lehetővé. A program hosszú távú célja közé tartozik az is, hogy a magyar és afrikai orvosi egyetemek között tartós szakmai és oktatási együttműködés alakulhasson ki.

Sürgősségi ellátás fejlesztése a legkiszolgáltatottabbak számára

A sürgősségi és intenzív terápiás képzések a helyi igényeknek megfelelően idén is folytatódtak. A Dr. Tóth Judit(aneszteziológus, intenzív terápiás, hadi- és katasztrófaorvostan szakorvos) által vezetett, aneszteziológus, intenzív terápiás és sürgősségi szakorvosokból álló missziós csapat – Dr. Doloczki Örs, Dr. Bagdy Virág és Dr. Tóth Andrearészvételével – a kritikus állapotú betegek ellátására, a sürgősségi triázsra és az emelt szintű újraélesztésre képezte a csádi egészségügyi szakembereket. Az oktatási program során újabb mérföldkő is megvalósult: megkezdődött a helyi oktatócsapat képzése, amely a jövőben önállóan is képes lesz a tudás továbbadására. Ezeknek az előrelépéseknek különös jelentősége van, hiszen eredményükként a sürgősségi esetek halálozási aránya rövid távon akár a felére is csökkenhet. A Hungary Helps Program támogatásával a misszió azonban nemcsak az azonnali életmentő beavatkozásokat biztosította, hanem hozzájárult a helyi orvosok képzéséhez, a triázsrendszer fejlesztéséhez és a sürgősségi ellátás hosszú távú hatékonyságához. A misszió konkrét eredményei közé tartozik a triage és újraélesztés oktatása közel 50 fő számára, 10 helyi oktató képzésével egyidejűleg, valamint az intenzív osztályon dolgozó 10 nővér továbbképzése. A magyar segítség célja, hogy tartós tudást és kapacitást hagyjon maga után, amely hosszú távon is életet menthet.

Hosszú távú célok - képzéssel a fenntarthatóságért

Az egészségügyi misszió programjai azonnali pozitív változásokat eredményeztek a betegellátásban. A fenntarthatóság biztosításához azonban elengedhetetlen a képzés, ezért a program és a misszió erre kiemelt hangsúlyt fektetett. A Central Kórház oktató kórházként nemcsak saját dolgozóit, hanem más csádi kórházak szakmai gyakorlaton lévő kollégáit is bevonta az oktatásokba, így a képzés az egész ország egészségügyi rendszerére hatással van. Emellett idén elindult a helyi oktatógárda kialakítása, amelynek célja, hogy a projekt végére a magyar szakmai anyagok és tapasztalatok átadása révén a helyi szakemberek önállóan, akár országos képzéseket tartsanak. A csádi szakemberek továbbképzése a helyiek által igényelt szakterületeken - elsősorban a sürgősségi és intenzív terápiás betegellátás, kardiológiai továbbképzés és pacemaker-beültetés területén - erősíti a csádi szakképzést, fejleszti az egészségügyi rendszert, és csökkenti a szakemberek kivándorlását. A tudásmegosztás révén a magyar támogatás hosszú távon is önállóságot és fejlődési lehetőséget teremt a helyi közösségek számára.
Ez összhangban van a Hungary Helps küldetésével: az általunk támogatott programok nemcsak azonnali segítséget nyújtanak, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy az emberek saját közösségükben maradjanak, és biztonságos környezetben építsék újra életüket, így megelőzve a kényszerű elvándorlást.
Megosztás