A Magyar Kolping Szövetség tízmillió forintot gyűjtött össze és ajánlott fel, hogy gyermek- és családsegítő Kolping-ház épüljön a polgárháború sújtotta szíriai Aleppóban. Az adományt Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vette át szombaton Budapesten.
Azbej Tristán az MTI-nek elmondta: a ház kifejezetten a szíriai polgárháborút túlélő, traumatizált gyermekeket és a válsághelyzetben lévő családokat fogja segíteni. A katolikus Kolping-mozgalom család- és gyermeksegítő közösségi házakat működtet Magyarországon, és szeretnék, ha Aleppóban is felépülhetne egy ilyen központ. Kitért arra, hogy a mozgalom vezetői „egyrészt erkölcsi értelemben csatlakoznak a magyar kormány üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps Programjához”, másrészt az államtitkárság segítségét kérik a központ megvalósításához.
Az államtitkár hozzátette: amennyiben nem romlik a biztonsági helyzet Szíriában, még ebben az évben felépülhet a központ, ahol a szakmai képzés, nevelés, szabadidős foglalkozások mellett különös hangsúlyt kap a traumatizált gyermekek lelki gondozása. A központ működéséhez a Kolping Szövetség szakembereket is felajánlott, és az aleppói melkita egyház szakmai közreműködésére is számítanak. Azbej Tristan úgy fogalmazott: „ez az adomány is tanúsítja, hogy a Hungary Helps a magyar szolidaritás programja, jóval több mint kormányzati program. Annyi szolidáris magyar ember és közösség fejezte ki támogatását az ügyünk iránt, hogy összmagyar programnak tekinthető”.
Felidézte, hogy a múlt hónapban hasonló összegű, az üldözött keresztények megsegítésére szánt adományt vehetett át a partiumi Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől, és folyamatosan érkeznek adományok Beregszásztól Székesfehérvárig, Budapesttől Gyomaendrődig.
Az adományt felajánló Magyar Kolping Szövetség katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a szociális problémák megoldását tekintik fő feladatuknak. A mozgalmat egy német pap, Adolph Kolping alapította, aki 1849-ben kölni egyházmegyés papként kezdte szervezni a Katolikus Legényegyletet. Célja a munkás fiatalok keresztény szellemben nevelése és érdekeik védelme volt.
A mozgalom tagjai legényházakat hoztak létre, ahol munkaidő után tanították, nevelték a fiatalokat és a legényegylet foglalkozott tagjai betegbiztosítási és érdekvédelmi ügyeivel is. Ezekből a legényházakból bontakozott ki a Kolping Művek világszervezet, melynek az alapító halálakor, 1865-ben 24 600 tagja volt. Magyarországon Adolf Kolping látogatása után, 1856-ban alakult meg az első, fővárosi egyesület. Az első világháborúig a mozgalom folyamatosan terjedt. 1922-ben 58 egyesülettel alapították meg a Legényegyletek Nemzeti Szövetségét. 1946-ban több mint 200 helyi egyesület létezett.
Szakmai tanfolyamokat, iparos versenyeket és kiállításokat, házasságra felkészítő előadásokat, kulturális rendezvényeket szerveztek. 1946-ban Rajk László belügyminiszter betiltotta a szövetséget. A rendszerváltozás után az első újjáalakult szervezeti egység a Pécsi Kolping Család volt, mely 1989 februárjában kezdte működését. A Magyar Kolping Szövetség 1990 novemberében alakult meg.