Az Európai Unió Tanácsában jelenleg soros magyar elnökségnek az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a közösségek mellett kulturális területen is támogatást nyújtson azokban a régiókban, ahol elfeledett vagy elhallgatott konfliktusok vannak, hiszen a kulturális örökség védelme a helyben maradást segíti a válságövezetekben – jelentette ki a Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója Brüsszelben 2024. szeptember 9-én, hétfőn.
A magyar uniós elnökség keretében rendezett, a kulturális örökségvédelemmel foglalkozó konferencián Kovács Péter elmondta: a rendezvénnyel Magyarország európai szintre kívánja emelni a kulturális örökség védelmének ügyét, az EU mind a huszonhét tagállamának aktív részvételével ugyanis a vonatkozó célkitűzések megvalósítása könnyebbé válik. Kiemelte: a Hungary Helps program legfontosabb célkitűzése a helyben segítés azoknak, akik szülőföldjükön akarnak maradni ahelyett, hogy elindulnának a krízisövezetekből.
A kulturális örökségvédelem fontos eszköze ennek, ugyanis identitásmegőrző szerepe fontos ahhoz, hogy egy-egy közösség helyben tudjon boldogulni – emelte ki. A vezérigazgató közölte, a Hungary Helps programot Magyarország a Száhel-övezetre, a világ egyik legszegényebb, legnehezebb helyzetben lévő területére is kiterjesztette, ugyanis – mint kiemelte – egyebek mellett a migráció szempontjából is rendkívül fontos a régió stabilizálása.
„Azt reméljük, hogy ez a stabilitás Európa stabilitását és ezáltal Magyarország biztonságát is garantálni tudja”
– tette hozzá Kovács Péter.
Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője köszöntőjében a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok fontosságát hangsúlyozva elmondta: Magyarország, több más tagállammal együtt úgy véli, hogy az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kellene vállalnia a határain túli nemzetek kulturális örökségéért, aktívabb szerepet vállalva annak megőrzésében. Ez különösen az Ukrajnában, a Közel-Keleten és a Száhel-övezetben zajló konfliktusok miatt fontos, amelyek mindegyike pótolhatatlan kulturális kincsek napi elvesztésével fenyeget – hívta fel a figyelmet. Kijelentette: az EU kulturális örökséggel kapcsolatos kezdeményezése proaktívabb, innovatívabb megközelítést kíván alkalmazni a közvetlen szomszédságban kialakult válsághelyzetek kezelésére. Ez a konfliktusok megelőzéséről és a megbékélés előmozdításáról szól a különböző régiók kulturális örökségének támogatásával – részletezte. Kiemelte továbbá, hogy az uniós kulturális örökségvédelmi kezdeményezés egy új, komplex megközelítést képvisel, amely a tárgyi és a szellemi örökség megőrzését egyaránt figyelembe veszi, elismerve az olyan régiók összetett valóságát, mint a Közel-Kelet vagy Afrika, ahol több etnikai és vallási közösség él együtt.
"Az ezen közösségek számára fontos kulturális intézmények támogatása hatékony módja a békés együttélés előmozdításának, a konfliktusok megelőzésének és a megbékélés ösztönzésének
"– emelte ki.
Ódor Bálint arról tájékozatott, hogy az uniós tanács munkacsoportot hozott létre a kulturális örökség védelmének érdekében elfogadott következtetések végrehajtására. Ezzel, az EU külügyi eszköztárának fontos elemeként a kulturális örökség védelme a békefenntartás, a stabilitás és a megbékélés fontos részévé vált – emelte ki. Ódor Bálint arról tájékozatott, hogy az uniós tanács munkacsoportot hozott létre a kulturális örökség védelmének érdekében elfogadott következtetések végrehajtására. Ezzel, az EU külügyi eszköztárának fontos elemeként a kulturális örökség védelme a békefenntartás, a stabilitás és a megbékélés fontos részévé vált – emelte ki.
A képviseletvezető Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárának gondolatait tolmácsolta, aki szerint Magyarország több más tagállammal együtt úgy véli, hogy az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia a határain túli nemzetek kulturális örökségéért és annak megőrzéséért. Ez különösen az Ukrajnában és a Szentföldön zajló konfliktusok miatt fontos, ugyanis mindkettő pótolhatatlan kulturális kincsek napi elvesztéséhez vezet – hívta fel a figyelmet.
Az elmondottak szerint az államtitkár hangsúlyozta: noha az emberéletek elvesztése jelenti a legnagyobb tragédiát, a kulturális veszteség is figyelmet és cselekvést igényel. Magyarország kiterjesztette támogatását a kulturális örökséggel kapcsolatos kezdeményezések széles körére Európa mellett a Közel-Kelet, illetve a Száhel-övezet területén. A kezdeményezek keretében megvalósult beruházások nem csak a múlt megőrzéséről, hanem azon közösségek jövőjének biztosításáról is szólnak, amelyek identitásuk, gazdaságuk és reményeik tekintetében kulturális örökségükre támaszkodnak – mondta.
Magyarország a támogatásokkal munkahelyeket teremt, gazdasági tevékenységet ösztönöz, megerősíti az érintett közösségek jövőjükbe vetett bizalmát, és segíti az embereket abban, hogy szülőföldjükön maradjanak – tette hozzá Ódor Bálint Azbej Tristan gondolatait tolmácsolva.