Keresztényüldözés Nigériában - a számok mögött emberi életek vannak - Hungary Helps

Nigériában minden második órában meghal egy keresztény a hite megvallása miatt. A tavalyi évben ez több mint 4650 keresztény halálát jelentette, 2022-ben pedig eddig már több mint 1900-an vesztették életüket az országban.
Az erőszak mögött szélsőséges iszlamista szervezetek, a Boko Haram, a Nyugat-afrikai Iszlám Állam és a fulani pásztortörzsek állnak, amelyek együttműködnek egymással. Ezek a terrorszervezetek a kereszténységre eredendően üldözendő, a nyugattal szoros kapcsolatot ápoló vallási szerveződésként tekintenek, ezért gyakran támadnak meg templomokat és olyan falvakat, ahol a keresztények vannak többségben.
A helyzet Nigéria északi részén a legsúlyosabb. A saríát alkalmazó északi szövetségi államokban tilos a nem muszlim vallások gyakorlása és szigorúan büntetett az iszlámról kereszténységre való áttérés; a megtért keresztényt mind az állam mind pedig muszlim családja kirekeszti, üldözi. A keresztények ezen államokban másodrendű állampolgárokként vannak kezelve, széleskörű a szociális és egyéb jogaik korlátozása.
Nemrég az északi Sokoto államban muszlim diákok egy csoportja brutálisan megtámadott és megkínzott egy keresztény diákot hitének megvallása miatt, ami a diák életébe került. A lány a következő online üzenetet tette közzé: „Jézus Krisztus mindennél hatalmasabb. Segítségével le tudtam tenni a vizsgáimat”. Debórát ezért megkövezték, megkorbácsolták, majd élettelen teste tűz martaléka lett. Az országban élő Krisztus-hívők helyzete egyre kiszámíthatatlanabb.
De a támadások egyre gyakoribbak a déli országrészeken is. Nincs egy hónapja, hogy pünkösd ünnepére összegyűlő, több mint ötven keresztényt gyilkoltak meg egy katolikus templomnál történt terrortámadásban, Owo városában, Nigériának egy olyan délnyugati tagállamában, amely eddig a legbékésebbek közé tartozott. Magyarország a Hungary Helps Program keretében azonnali gyorssegélyt küldött a támadásban megsérültek gyógyítására, a kenyérkereső nélkül maradt családtagok, árván maradt gyermekek ellátására.
Tartsuk észben, mert ez napjaink valósága: A keresztény vértanúk ma többen vannak, mint az egyház első századaiban, 360 millió keresztényt üldöznek hitük miatt szerte a világon. Ezek elképesztő számok. A számok mögött pedig emberi életek vannak.

(Fotó: Christian Post)
Megosztás
Maradjon naprakész!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről, programjainkról és eseményeinkről!

Az oldalt a reCAPTCHA védi, és érvényes rá a Google Adatvédelmi szabályzata és Általános Szerződési Feltételei.
A feliratkozással hozzájárulok az adataim kezeléséhez, és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.