2023. október 25-26. között Genfben megrendezésre került az AidEx konferencia, mely a világ vezető humanitárius, segélyezési és katasztrófaelhárítási eseménye, magas szintű konferenciaülésekkel, workshopokkal, vitafórumokkal, hatásvizsgálatokkal és képzési programokkal várja a résztvevőket.
A rendezvényre több mint 65 országból érkeznek a humanitárius, fejlesztési közösség képviselői, hogy segélyezési lehetőségekről és kihívásaik megoldásairól tárgyaljanak. A több mint 3000 résztvevő között az ENSZ-ügynökségektől, EU-tól, Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságoktól, helyi, kormányzati és magánszektorból is érkeznek szakemberek.
A rendezvény nyitónapján a Hungary Helps Ügynökség munkatársai mellett az eseményen részt vett Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Üldözött Keresztényeket Segítő Programokért Felelős államtitkára is. A Száhel-övezet és a Közel-Kelet válságainak hosszútávú, globális hatásairól szóló panelbeszélgetésben hangsúlyozta az esemény aktualitásának fontosságát. Ismertette, hogy az afrikai Száhel-övezet és a Közel-Kelet évtizedek óta összetett, válságok sújtotta terület, ahol a helyi gazdasági, politikai, biztonsági és éghajlati instabilitás hatásai messze túlmutatnak a régió határain. Kiemelte, hogy fontos volna, ha a helyi szereplők, a kormányok, a civil társadalom és a nemzetközi szervezetek közösen lépnének fel a problémával szemben, hogy választ találjanak rájuk. Ehhez elengedhetetlen a szoros együttműködés, a megfelelő koordináció a helyi szervezetek és az ENSZ-szervezetek között. Továbbá kiemelte, fontos lenne a válaszokat a helyi kapacitás, tudás és szakértelem mentén keresni, lokalizálva a segélyeket és szem előtt tartva a „triple nexus” elvét, mely a segítségnyújtás, a fejlesztés és a béketeremtő erőfeszítések összekapcsolódását hangsúlyozza. Részletesen ismertette, hogy a Száhel térségben, az országok egymás után veszítik el stabilitásukat, amennyiben az utolsó megmaradt stabil bástya, Csád is erre a sorsra jut, az Európára nézve rendkívül nagy kockázatot jelentő migránstömeg megindulását jelentheti. Két humanitárius tényfeltáró misszió után osztotta meg tapasztalatait, kiemelve, hogy a magyar kormány felismerte az afrikai Száhel-övezetet érintő kihívások jelentőségét, ezért úgy döntött, hogy a Hungary Helps Programon keresztül Csád fővárosában, N’Djamenában humanitárius és fejlesztési központot nyit. Ez a központ lesz felelős azért, hogy Csádban és a Száhel-övezetben végzett magyar programjainkat, tevékenységünket összefogja és gondoskodjon annak hatékonyságáról. Emellett beszámolt a két humanitárius orvosmisszió eredményeiről, a menekülttáborok működtetésében dolgozó csádi szakemberek képzéséről, valamint a magyar agrár-, és vízipari szakemberek munkáiról, akik szaktudásukat kamatoztatva igyekeznek hozzájárulni, hogy az elsivatagosodó országban az éhezéssel szembenéző emberek biztonságos élelmiszerhez, ivó-, és öntözővízhez jussanak. Az Államtitkár hozzátette: „Célunk, hogy megerősítsük a stabilitást a térségben, ezért elengedhetetlennek tartjuk a kormányzati szereplőkkel való együttműködés kialakítását is.”