Magyarország szolidaritása nem pusztán szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik az iraki jazidi közösség irányába. A Hungary Helps Program több projektje is segíti a közösség tagjainak szülőföldön való́ megmaradását, vagy az oda való visszatérését.
A Hungary Helps Önkéntes Program keretében, magyar önkéntesek által kézzel varrt, csomagolt szájmaszkok kerültek kiosztásra a jazidi közösség számára
A jazidi közösség helyzete Irakban
A jazidik egy etnovallási csoport tagjai, akik legnagyobb számban Iraki Kurdisztánban, a Szindzsár-hegység és Dahúk területén élnek. Többségükben etnikai szempontból kurdnak tekinthetők, de a különleges monoteista vallási hagyományuk erősen elkülönítette őket a többi népcsoporttól. Különlegességük, hogy a jazidi vallást nem lehet felvenni, hanem bele kell születni.
Az ISIS szélsőséges iszlamista terrorszervezet támadásai 2014-ben különösen nagy mértékben sújtották a jazidi közösséget, miután a pesmerga erők kénytelenek voltak Moszul és Szindzsár környékének feladására. Több ezer jazidi került ekkor az ISIS fogságába, körülbelül 40 000 tagjuk csak a kurd erők beavatkozása miatt tudott északra menekülni, ahol hosszú időn keresztül csapdába estek a Szindzsár-hegységben. Az ISIS egyes becslések szerint legalább 3 000- 5 000 jazidit gyilkolt meg és további 5 000–7 000 nőt és gyermeket tett rabszolgává.
Helyzetük sokat javult az ISIS uralma alól történt felszabadulásuk után, ugyanakkor sorsuk továbbra is nehéz, mivel a pusztítás nyomai a mai napig megmaradtak és az okozott sebek még nem tudtak begyógyulni. A lakóhelyeik jelentős része elpusztult, ezek újjáépítése jelenleg is folyamatban van, továbbra is sok jazidi él az Iraki Kurdisztán területén található menekülttáborokban.
Magyarország segítségnyújtása a jazidi közösségnek
Magyarország 2019-től kezdve segíti az iraki jazidi menekültek helyben maradását és hazatérését Szindzsár és Dahúk régióban.
Ennek keretében a khankei menekülttáborban nyílt pékség, amelyben jazidi nőket képeznek. A Hungary Helps Program egészségügyi központ újjáépítését támogatja Rambosi és Wardiya településen, amely a környékbeli lakosok egészségügyi alapellátását segíti.
Erbílben jazidi nők és gyermekeik befogadására alkalmas központot építenek, amely nemcsak lakhatást biztosít az üldöztetés elől elmenekülteknek, hanem megfelelő pszichoszociális és integrációs segítséget is nyújt a számukra
A Hungary Helps Program támogatásával épülő erbíli Metho általános iskolában pedig keresztény, muszlim és jazidi gyermekek együtt tanulhatnak majd. A projekt ezáltal előmozdítja a békés együttélést és a vallásközi párbeszéd kialakulását.
augusztus 3-án, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a Free Yezidi Foundation szervezet nemzetközi konferenciáján szólalt fel a jazidi közösségért.