ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

Iskolát, ivókutat és mezőgazdasági fejlesztéseket adott át az Ökumenikus Segélyszervezet. A Hungary Helps Program támogatásával megvalósított fejlesztések átadóján a Segélyszervezet önkéntese, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó is részt vett.

A több mint 110 milliós népességgel rendelkező Etiópia történetének egyik legnagyobb válságával néz szembe. Az ország jelentős részét évek óta szárazság, annak nyomán pedig éhínség és ivóvízhiány sújtja. Az ország északi részén 2020 óta zajló tigréi háború miatt emberek milliói nélkülöznek, ráadásul az elhúzódó harcok következtében belső menekülthullámok sújtják a szomszédos régiókat is, a konfliktus gazdasági hatásait pedig az egész ország érzi.

 

A kritikus körülményeket és inflációt az orosz-ukrán háborúnak a gabona-világpiacra gyakorolt hatása is fokozza. Az afrikai ország a gabona jelentős részét eddig ugyanis Ukrajnából és Oroszországból importálta.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az Etiópia dél-nyugati részén található Gambellában adott át több ezer ember életét megváltoztató fejlesztéseket. Az elmaradott régióban a lakosok 90 százaléka a szárazság által kedvezőtlenül befolyásolt mezőgazdaságból él. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy csaknem annyi menekült érkezett oda Dél-Szudánból, mint amekkora a térség amúgy is nehezen megélő 400 ezres lakossága.

 

A Hungary Helps 125 millió forintos támogatásával, az etiópiai evangélikus egyházzal (EECMY-DASSC) partnerségben megvalósított magyar fejlesztési program keretében Tierkodiban négy tantermes iskola épült fel, míg Itangban csaknem 4000 ember ivóvízellátását megoldó ivóvízkutat adott át az Ökumenikus Segélyszervezet.

Mindkét területen további megélhetést segítő programok is megvalósultak: épült gépesített malom, osztottak vetőmagot, kecskét és bárányt, valamint halászati eszközöket, továbbá mindezek fenntartható használatának segítésére közösségeket szervezetek és képeztek ki.

 

(Forrás: MTI)