ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

„Magyarországnak Szent István óta történelmileg és alkotmányosan is identitása a keresztény civilizáció” – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Arcok és történetek – Magyar segítség a kereszténység bölcsőjében című könyv ma esti bemutatóján. Az impozáns kötet az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárság közreműködésével, a Mediaworks Hungary Zrt. és a Mandiner Books gondozásában jelent meg, az eseménynek a Mathias Corvinus Collegium Scruton Közösségi Tere adott otthont.

Az egész programunknak kettős kiindulási pontja van, az egyik a keresztényi szolidaritás, az érző szív, a másik pedig a magyar érdeket is szolgáló józan ész.

– emelte ki Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, amikor a nemrég ötödik évfordulóját ünneplő Hungary Helps programot, Magyarország értékalapú segítségnyújtási programját mutatta be. Mint a könyvbemutatón elhangzott, az elmúlt években a Közel-Keleten, a kereszténység bölcsőjében humanitárius válság alakult ki. A magyar kormány felismerve a helyzet súlyosságát, államtitkárságot alapított az üldözött keresztények megsegítésére. A kedvezményezettek száma mára már meghaladta a félmilliót. Migráció helyett átfogó és hatékony segítséggel a szülőföldön maradást támogatják.

Az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt különös aktualitása van a kötet megjelenésének, hiszen most a kárpátaljai magyar és az ukrán menekülteknek nyújt segítséget a Hungary Helps.
A világon egyedülálló kormányzati szervezet mostanra ötven országban működött közre.

E munka eredményeit mutatja be a több mint kétszázötven oldalas kötet, amelybe egyrészt a hazánk által megsegített közösségek, személyek történetein, másrészt a rendkívül gazdag, művészi szintű képanyagon keresztül tekinthetünk be, amely Csudai Sándor és lapunk fotóriporterének, Kurucz Árpádnak a munkáját dicséri.

Az öt fejezetből álló, interjúkkal és történelmi kitekintésekkel tűzdelt könyvről Azbej Tristan államtitkár, László Dávid, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója és Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa beszélgetett. A történetek által a keresztény üldözöttek hangja eljut szerte a nagyvilágba. – A szerzők ideig-óráig sorsközösséget vállaltak az üldözött keresztény testvéreinkkel, hogy hírt adhassanak az ő hitükről, életükről és körülményeikről – fejezte ki köszönetét az alkotóknak Azbej Tristan, majd hozzátette: az újrakezdés és a remény üzenete is benne van ezekben a történetekben.

Háromszázhatvanmillió ember. Ennyire tehető azoknak a száma, akiket ezekben a percekben is üldöznek vagy hátrányosan megkülönböztetnek Krisztusba vetett hitükért. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik keresztényt üldöztetés ér: minderről pedig a keresztény gyökerű Európa sok országában továbbra sem hajlandók tudomást venni, annak ellenére sem, hogy ez a válság már nemcsak tőlünk távol, hanem itt áll a kapuink előtt.

– írja a kiadvány beköszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök.

„Mi nem azt támogatjuk, hogy a szükséget szenvedő emberek útra keljenek, hanem azt, hogy ne kelljen elindulniuk szülőföldjükről” – vallja a szervezetet vezető Azbej Tristan, aki a vele készült interjúban azt is elárulja, hogy mit tapasztalt a Szentföldön társadalmi missziója során. De legalább ilyen érdekes a Hungary Helps jószolgálati nagykövetével, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel lejegyzett beszélgetés is. Az impozáns, hiánypótló kiadvány az emberfeletti összefogásra hívja fel a figyelmet, amelyet Balog Zoltán református püspök gondolatai tovább erősítsenek: „Akiken mi, magyarok, az egyházak és a kormányzat igyekszünk segíteni Szíriában, Irakban, Libanonban, Jordániában, megmutatják, hogyan lehet együtt megmaradni, hinni, remélni, szeretni az emberi reménytelenség sötétségében is, bízva abban, hogy az Egyház Ura nem hagyja el az övéit.”

(Forrás: Magyar Nemzet)