ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

Idén negyedik alkalommal jelent meg a Budapest-jelentés a keresztényüldözésről kötet. A kötet kiadásáért felelős Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság (Miniszterelnökség), valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja egy olyan átfogó tudományos mű megalkotása, mely különböző földrajzi és szakmai szempontok mentén, komplex képet alkotva mutatja be a keresztényüldözés jelenségét.

A mű szerzői az akadémiai és közéleti szféra hazai és külföldi jeles képviselői: döntéshozók, kutatók, elemzők, emberi jogi jogvédők, a hazai és külföldi think-thank szféra képviselői. Az egyes tanulmányok többek között biztonságpolitikai, történettudományi, alapjogi, közjogi szempontból mutatják be a keresztényüldözés különböző régiókban tapasztalható realitását.

A kötet tanulmányai három fő tematika mentén rendeződnek szerves egésszé, így a keresztény közösségek ellen elkövetett erőszakos cselekmények regionális bemutatásán túl a kötet általános, elméleti kontextusban is foglalkozik a jelenséggel, illetve annak nemzetközi jogi aspektusaival, továbbá külön tárgykörként jelenik meg az állami és egyházi szervezetek szerepe a probléma megoldásában.

A kötet magyarul és angolul ide kattintva érhető el, továbbá a a kötetet bemutató kerekasztal-beszélgetések pedig ide kattintva.