ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

 

A magyar modell működik, a migráció megállítható, mérsékelhető helybe vitt segítségnyújtással – jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy a miniszterelnök sajtófőnökének hétfői tájékoztatása szerint köszönetét fejezte ki Orbán Viktor kormányfőnek és a magyar népnek Szíriából Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a támogatásért, amelynek nyomán 200 menekült szír család térhetett vissza otthonába.

 

 

Azbej Tristan erre reagálva elmondta, a Hungary Helps Program egy sikeres választ jelenthet a migrációs válság enyhítésére még egy olyan súlyos humanitárius válsághelyzetben is, mint ami Szíriában van.

Emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán 2019-ben mintegy egymillió eurós segítséget nyújtottak, hogy a Homszból elüldözött keresztények otthonait, templomait és intézményeit felújítsák.

Azbej Tristan elmondta azt is, hogy a program révén több mint harminc országban, mintegy 100 ezer embernek tették lehetővé a szülőföldön való megmaradást.

(MTI)