ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

Az ENSZ közgyűlésének kezdeményezésére március 22-e 1993 óta a víz világnapja, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.

Hogy miért is van erre szükség? Kevesen tudják, de:

1. A világon minden 5. ember szenved vízhiányban.

2. Több mint 35 országnak kell jelenleg szembenéznie vízkrízissel.

3. Negyedmilliárd ember kényszerül órákat gyalogolni, hogy vízhez jusson.

4. Miközben naponta 1 fő átlagosan 130-150 liternyi tiszta, ivóvíz minőségű vizet enged le a lefolyón, ugyanekkor átlagban 700 gyermek halálát okozza a vízhiány. Pedig mindössze napi 4-5 liter ivóvízre lenne szükségük az életben maradáshoz.

5. A világ vízkészletének mindössze 1-2 százaléka iható, és ennek 30-40 százalékát öntözésre használják.

Ez az 5 tény egyben ok is a cselekvésre. Magyarország a Hungary Helps Programmal elkötelezett abban a küzdelemben, hogy minden ember egészséges ivóvízhez juthasson, hiszen a víz nem árucikk, hanem az élet alapvető feltétele, aminek hiánya tömeges nyomorhoz és migrációhoz vezet.

Ennek érdekében Irakban, Bangladesben, Etiópiában, Maliban és Ecuadorban is folytatunk víz-projekteket.

1. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül Irakban több mint 30 ezer ember vízellátásához járultunk hozzá az ivóvíz-hálózat felújításával.

2. Etiópiában tízből hat ember nem jut tiszta ivóvízhez. A hatalmas szárazsággal sújtott ország lakosain kút rekonstrukcióval és vízgazdálkodási fejlesztésekkel segítünk.

3. Ecuadorban az elmúlt 20 évben nem volt hatékony ivóvízellátó rendszer kiépítve, ezért a hosszútávú fenntarthatóság érdekében víztisztítóműt adományoztunk.

4. Maliban a lakosság csaknem egynegyede nem jut tiszta ivóvízhez, a vízhiány és a szennyezett víz fogyasztása a gyermekek elsődleges halálozási oka. Ezért a Közel Afrikához Alapítvánnyal együttműködésben egy vízvételi hely kialakítását támogattuk a bamakói Győztesek Iskolájánál, amely nagyban javítja az iskolába járó gyermekek és családjaik életkörülményeit. Emellett támogattuk a Nyolc Boldogság Közösség által fenntartott nőotthon új kútjának befejezését, egy új víztároló megépítését és a szivattyúk beszerelését.

5. Bangladesben a vízellátás kiépítését támogatva járultunk hozzá a családok életkörülményeinek fejlesztéséhez és ezáltal a szülőföldön maradáshoz.

A víz mai világnapja ezért egyben üzenet is: a víz nemcsak életlehetőség, de maga az élet.