ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatták be kedden a „Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018” című kötetet. Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár emlékeztetett: világszerte 245 millió, vagyis minden ötödik keresztény szenved üldöztetést napjainkban a hite miatt.

Azbej Tristan a tanulmánykötetből kiemelte: soha nem látott mértékű keresztényüldözésnek vagyunk tanúi napjainkban, a vallása miatt elnyomott öt emberből négy keresztény. Az államtitkár figyelmeztetett arra is, hogy a tömeges migráció miatt a keresztényellenesség mellett az antiszemitizmus is egyre erősebb tendenciát mutat Európában. Éppen ezért a magyar kormány alapvetése a bevándorlással szemben változatlan: a migráció megelőzése érdekében a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt Európába hozni. Magyarország elkötelezett Európa arculatának és keresztény gyökereinek megőrzése mellett, amely döntő jelentőségű sorskérdés a kontinens jövője szempontjából – húzta alá Azbej Tristan.

A rendezvény kiemelt vendége Őboldogsága József Abszi, a Szíriai Melkita Katolikus Egyház pátriárkája volt. Az egyházfő bemutatta a szíriai keresztények helyzetét és megköszönte Magyarországnak a helyben való megmaradásukban nyújtott segítséget. Hozzátette: a helyben való anyagi támogatás segít abban, hogy ne kelljen elmenekülniük szülőföldjükről az ott élő embereknek. A pátriárka köszönetét fejezte ki azért is, hogy hazánk egyedülálló módon, nemzetközi szinten is felhívja a figyelmet a világban zajló keresztényüldözésre.

A “Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018 című tanulmánykötetet” Dr. Padányi József vezérőrnagy mutatta be. A Budapest-jelentés tavaly jelent meg először, a könyv támogatásával a kormány célja, hogy hiteles és tudományos alapokra helyezett tájékoztatást adjon a világban üldözött keresztények helyzetéről.

(Miniszterelnökség)