Hungary Helps Program
Azbej Tristan
Nem hagyjuk magukra az ártatlanul szenvedőket. Megóvjuk azokat a közösségeket, amelyeket vallási vagy más üldöztetés, erőszak, katasztrófák vagy a migráció hatásai fenyegetnek. Erre kötelez ezer éves keresztény örökségünk, az ebből fakadó erkölcsi kötelességünk, de az emberiesség általános elve is.


Hungary Helps Ügynökség
A Hungary Helps Ügynökség 2019. április 14-én jött létre a Hungary Helps Programról szóló, 2018. évi CXX. törvény alapján, korábban a Miniszterelnökség, 2022. július 1-ével pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő kormányzati, nonprofit szervezet.
Aktualitások
A Hungary Helps Programról tárgyalt Azbej Tristan Ghánában
A Hungary Helps Program egyik kiemelt célja, hogy Nyugat-Afrikában is elősegítse a stabilitás fenntartását és a helyi keresztények védelmét, ezért a régióban tett látogatása második állomásaként, Burkina Faso után Ghánát is felkereste Azbej Tristan, a...
Keretmegállapodást kötött a Hungary Helps Ügynökség és a Magyar Kolping Szövetség a szíriai keresztény közösségek támogatására
A Hungary Helps Ügynökség és a Magyar Kolping Szövetség együttműködési keretmegállapodást írt alá, őszentsége II. Efrém Ignác antiókhiai szír ortodox pátriárka jelenlétében.A megállapodás előzménye a Kolping Szövetség korábbi közgyűlése volt, ahol határozat született...
Burkina Fasóba látogatott Azbej Tristan, hogy személyesen egyeztessen a terrorfenyegetettségben élő helyi keresztény közösségek képviselőivel
A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára pár nappal azután kereste fel a nyugat-afrikai országot, hogy iszlamista fegyveresek advent első vasárnapján rajtaütöttek egy keresztény...
Az üldözött keresztények helyben maradását segíti a Hungary Helps Program Jordániában
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Jordániába látogatott, hogy átadja a magyar támogatással megvalósuló helyi humanitárius projekteket. A Hungary Helps, a segítő...