ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

Hungary Helps Program

Azbej Tristan

Nem hagyjuk magukra az ártatlanul szenvedőket. Megóvjuk azokat a közösségeket, amelyeket vallási vagy más üldöztetés, erőszak, katasztrófák vagy a migráció hatásai fenyegetnek. Erre kötelez ezer éves keresztény örökségünk, az ebből fakadó erkölcsi kötelességünk, de az emberiesség általános elve is.
Azbej Tristan
Azbej Tristan

Hungary Helps Ügynökség

A Hungary Helps Ügynökség 2019. április 14-én jött létre a Hungary Helps Programról szóló, 2018. évi CXX. törvény alapján, korábban a Miniszterelnökség, 2022. július 1-ével pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő kormányzati, nonprofit szervezet.

Aktualitások

Magyar segítség a malária elleni küzdelemben

Magyar segítség a malária elleni küzdelemben

A malária a Szubszaharai Afrika egyik népbetegsége, amely főleg a trópusi vidékeken fordul elő. Bár a betegség mára nagymértékben megelőzhető és kezelhető, mégis évente több mint 400 ezer ember halálát okozza. A halálesetek 94 százaléka az afrikai régióhoz köthető,...

Magyar segítség a dzsihadista terror kenyai áldozatainak

Magyar segítség a dzsihadista terror kenyai áldozatainak

Kenya sokáig, mint a kelet-afrikai régió egyik mintaállama jelent meg a nyugati lapokban és politikai-gazdasági elemzésekben egyaránt. A 20. század közepén bekövetkező függetlenedése viszonylagos békét hozott egy olyan országban, melynek szomszédjait, régióbeli...

Reményt ad az irakiaknak a magyar segítség

Reményt ad az irakiaknak a magyar segítség

A közel két évtizede zajló fegyveres konfliktus hatására súlyos humanitárius helyzet alakult ki Irakban, amit az Iszlám Állam megjelenése még tovább rontott. Magyarország a Hungary Helps Program keretében támogatja a helyi üldözött közösségeket, hogy a migráció...