ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

Hungary Helps Program

Azbej Tristan

Nem hagyjuk magukra az ártatlanul szenvedőket. Megóvjuk azokat a közösségeket, amelyeket vallási vagy más üldöztetés, erőszak, katasztrófák vagy a migráció hatásai fenyegetnek. Erre kötelez ezer éves keresztény örökségünk, az ebből fakadó erkölcsi kötelességünk, de az emberiesség általános elve is.
Azbej Tristan
Azbej Tristan

Hungary Helps Ügynökség

A Hungary Helps Ügynökség 2019. április 14-én jött létre a Hungary Helps Programról szóló, 2018. évi CXX. törvény alapján, korábban a Miniszterelnökség, 2022. július 1-ével pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő kormányzati, nonprofit szervezet.

Aktualitások

Több libanoni közösségnek is a magyar segítség ad reményt

Több libanoni közösségnek is a magyar segítség ad reményt

A mai Libanon déli részét képező egykori Galilea az Újszövetség egyik legjelentősebb földrajzi térsége. Az ország sokáig a közel-keleti régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb állama volt, azonban a polgárháború és az utóbbi években tapasztalható...

Kétszer ad, ki gyorsan ad: a Hungary Helps Program gyorssegélyezése

Kétszer ad, ki gyorsan ad: a Hungary Helps Program gyorssegélyezése

A Hungary Helps Program nemzetközi humanitárius segítségnyújtásának egyik profilja a gyorssegélyezés, aminek a lehetőségével az államtitkárság akár 24 óra alatt el tud juttatni adományt olyan katasztrófák helyszínére, ahol a gyorsaság a legfontosabb. Az adományokat...

Fenntarthatóság támogatása a nyugat-afrikai Beninben

Fenntarthatóság támogatása a nyugat-afrikai Beninben

1972 óta június 5-én ünnepeljük a környezetvédelmi világnapot. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, mely az egész világon hatással van az emberek jólétére. A Hungary Helps Program a Szubszaharai Afrikában...