ADOMÁNYOZÁS

  • A törökországi és szíriai földrengések áldozatainak megsegítése
  • Az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése
  • A Hungary Helps Program tevékenységének támogatása

A magyar ferences rendtartomány és a magyar kormány támogatásával valóra vált az álom, amely a keresztény közösség összetartását, értékét is megmutatja – emelte ki Tomah Ejbara, a projekt vezetője, köszönetet mondva a segítségért.

Az adománybolt termékei

Hungary Helps

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a megnyitón elmondta: az államitkárság és a jordániai katolikus karitász évekkel ezelőtt indította el a jordániai „Irgalmasság Kertje” programot. E program célja, hogy ne csak megélhetést és szakképzést adjon a Jordániába menekült iraki keresztényeknek, hanem munkát, hogy azon keresztül visszanyerjék emberi méltóságukat.

A budapesti Piarista Gimnázium épülete mellett megnyílt boltban (Piarista köz) a program keretében készült kézműves termékeket és kegytárgyakat lehet megvásárolni – mondta el az államtitkár.
Hozzátette, a boltban vásárlók nemcsak a Közel-Keleten élő keresztény közösségek megmaradásához járulnak hozzá, hanem kifejezik szolidaritásukat is az üldözött keresztényekkel. A támogatás nemcsak a Szentföldön élő keresztények megmaradásáról szól, hanem „a mi önazonosságunkról és megmaradásunkról is”.
A program és bolt megnyitása azt mutatja, hogy a magyarság felnőtt történelmi hivatásához, hogy – mint a történelem során már többször – a kereszténység védelmezője legyen. Mert ha a Szentföldről, a kereszténység bölcsőjéből eltűnnek a keresztények, az az egész keresztény civilizáció végét jelenti – mondta Azbej Tristan.

Böröcz László, a kerület fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a magyar kormánynak szemléletmódjából fakadó kötelessége az üldözött keresztények támogatása, és hogy ezzel példát mutasson a világnak. Hozzátette: a hívő embernek belső indíttatása kell, hogy legyen a jótékonyságra, az azonban mindig kérdés, hogy beszéljen-e erről a világnak. Mert keskeny a palló a példamutatás és a magamutogatás között. Ugyanakkor a közszereplők, a kormány és intézményei példát kell, hogy mutassanak, ráadásul az üldözött keresztények ügyéről sokkal kevesebbet beszélnek a világban, mint kellene. Ezért fontos beszélni is arról, amit a kormány az üldözött keresztényekért tesz – mondta.
Hozzátette: a munka eredményességét jelzi, hogy nemcsak Európában, hanem Amerikában is felfigyeltek a magyar Hungary Helps Programra.

Valaczka János Pál, a Piarista Rend Magyar Tartományának ökonómusa arról beszélt, noha a rend fő feladata az oktatás, a rendalapító, Kalazanci Szent József nyomdokain járva, fontosnak tarják a szegények segítését, ezért adtak helyet a boltnak.
Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
tartományfőnök-helyettese köszöntőjében ismertette: a jordániai katolikus karitász kérésére előbb a webboltjukban kezdték árusítani a menekültek kézműves termékeit, majd létrehozták a boltot és bemutatótermet. Dobszay Benedek szerint a bolttal ugyan nem tudják megoldani a Közel-Keleten élők problémáit, de egy kicsit tudnak tenni az ott élőkért.

Tomah Ejbara, a projekt vezetője elmondta, három éve egy magyar delegáció jordániai látogatásán vetették fel az ötletet, hogy Magyarországon árusítsák menekültek kézműves termékeit, elsősorban mozaikokat és szappant.

(Forrás: MTI)

Azbej Tristan államtitkár látogatása az Irgalmasság Kertje projekt helyszínén. (2019)

Hungary Helps

Az elkészült kézműves termékek a Ferences Rendtartomány közreműködésével online is elérhetők, a bolt.ferencesek.hu oldalon.