Reményt ad az irakiaknak a magyar segítség

HHP

April 19, 2021

A közel két évtizede zajló fegyveres konfliktus hatására súlyos humanitárius helyzet alakult ki Irakban, amit az Iszlám Állam megjelenése még tovább rontott. Magyarország a Hungary Helps Program keretében támogatja a helyi üldözött közösségeket, hogy a migráció helyett a szülőföldön való megmaradást válasszák.

A Hungary Helps Program által támogatott iraki Khanke menekülttáborban 14 ezer jazidi él immáron 6 éve, akiknek az ISIS elől kellett elmenekülniük.

Hungary Helps

Irakban jelentős hatalmi vákuum keletkezett Szaddám Husszein rendszerének 2003-as megdöntése után. Az azóta hatalomra lép kormányzatok nem tudták stabilizálni a kialakult helyzetet, a védelmi feladatokat lényegében az ott állomásozó amerikai erők látták el. 2011-es kivonulásuk végzetesnek bizonyult, polgárháborús állapotok kialakulásához vezetett az etnikailag és vallásilag is megosztott országban, mely több tízezer civil áldozatot követelt. A helyzetet könnyen használta ki a szíriai polgárháború során megerősödött Iszlám Állam terrorszerzvezet, mely jelentős iraki területeket szerezve kiáltotta ki kalifátusát.  Mindez megpecsételte az országban élő kisebbségek sorsát, de jelentős megpróbáltatással járt a többségi síita lakosság számára is. Az Iszlám Állam számos templomot rombolt le, keresztényeket, jezidiket végeztek ki, mindennapossá vált a rabszolgaság és a szervkereskedelem. A szélsőséges üldözés megtizedelte az Irakban élő keresztények számát is. Míg 2003-ban ez a szám másfél millió volt, addig mára 120 ezerre csökkent. Jelentős keresztény kisebbség élt a Ninivei-fennsíkon, amely harmadára csökkent az Iszlám Állam megjelenésével.

A Hungary Helps Program keretében a magyar kormány elsők között nyújtott segítséget az észak-iraki közösségeknek, akiknek a sok szükség közepette az egyik legsürgetőbbet lerombolt otthonaik újjáépítése jelentette. Tell-Aszkuf települése 2016-ban szabadult fel a terrorszervezet elnyomása alól, ekkor az elektromos- és úthálózat, a település iskolája, közösségi épülete, temploma és lakóépületei is teljes újjáépítésre szorultak. A magyar támogatásnak köszönhetően a városból elmenekült 1300 családból 1000 térhetett vissza otthonába. Az iraki program sikerét látva jelentette be az amerikai kormányzat, hogy a Hungary Helps Programhoz hasonló kormányzati programot indít az üldözött iraki közösségek megsegítésére.

 

A Ninivei-fennsíkon fekvő, Tell-Aszkuf településen található, magyar támogatásból felújított Szent György templom.

Hungary Helps

A Hungary Helps Program keretében összesen 16 humanitárius és fejlesztési program került kivitelezésre Irakban, melyek között megtalálhatóak a menekültek ellátását, visszatelepülését elősegítő programok, valamint oktatási, egészségügyi projektek is. Tell-Aszkuf városán túl számos észak-iraki település újjáépítéséhez járult hozzá Magyarország kormánya, de a fővárosban, Bagdadban is sor került sor támogatási programok kivitelezésére alapvető humanitárius szükségletekre válaszul.

Az iraki közösségek további támogatása elengedhetetlen, hiszen az ISIS legyőzése után 4,6 millió iraki belső menekült visszatérésének előkészítése kezdődött el, mely folyamat máig nem zárult le. Eddig a belső menekült népesség körülbelül 50-55 százaléka tért vissza eredeti lakhelyére. Életfeltételeik ugyanakkor sok esetben máig nem megfelelők, hiszen mind az egyes alapszolgáltatások helyreállítása, mind a lakóhelyek állományának újjáépítése lassan történik. A visszatérők között komoly problémát jelent a munkanélküliség is, hiszen közel 80 százalékuk olyan helyre költözött vissza, ahol a munkahelyek száma nagyon alacsony. A Hungary Helps Program keretében nyújtott támogatások nemcsak az alapvető szükségleteik betöltéséhez járulnak hozzá, hanem az egyes építési projektek munkát is adnak az érintett közösségnek, a támogatások továbbá kiterjedtek olyan képzési programok finanszírozására is, melyek új, használható szaktudást és a helyben való boldogulás lehetőségét adták a visszatérő emberek számára.