Az üldözött keresztényeket támogató magyar-brit projektekről egyeztettek Londonban

HHP

October 29, 2019

Azbej Tristant, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárát hivatalában fogadta 2019. október 28-án Rehman Chishti, vallásszabadságért felelős brit miniszterelnöki különmegbízott, hogy a 2016 végén indult Hungary Helps – Magyarország segít program tapasztalatairól egyeztessenek.

A magyar kormány humanitárius programjának alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni, mindemellett kiemelt célként szerepel benne, hogy segítséget nyújtson a leginkább üldözött vallási kisebbség, a keresztények számára.

A brit kormány a Mountstephen-jelentés napvilágra kerültét követően ugyancsak megkülönböztetett figyelmet szentel az üldözött keresztények megsegítésének. A brit külügyminisztérium megbízásából készített független jelentés arra a megállapításra jutott, hogy a vallásuk miatt üldözött emberek 80 százaléka keresztény.

Az egyeztetésen a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos tapasztalatcserén felül szóba kerültek lehetséges közös projektek is, melyek a Kelet-Afrikában megerősödőben lévő iszlamista terror következményeit enyhítenék.

Rehman Chishti a találkozó zárásaként elismerését fejezte ki a Hungary Helps Program kapcsán, és értékesnek nevezte Magyarország üldözött keresztények érdekében tett eddigi erőfeszítéseit.

Azbej Tristan a megbeszélést követően vezető emberi jogi szakemberekkel, és az üldözött keresztények ügyét kiemelten kezelő filantróp szervezetek vezetőivel is találkozott.